ttik_kiallitas1

Különleges fotókon az egyetemi természettudományos képzés elmúlt száz éve

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi programsorozatához kapcsolódóan szabadtéri kiállítás nyílt a Kárász utcán, amely a természettudományos képzés elmúlt évszázadának jelentős, eddig nem látott pillanatait mutatja be.

100. évfordulóját ünnepli a Szegedi Tudományegyetem és azon belül a Természettudományi és Informatikai Kar is. Ebből az alkalomból 2021. november 10-én, a centenáriumi tanév egyik programjaként nyílt meg az a szabadtéri fotókiállítás, amely a Kar elmúlt 100 évét öleli fel. A kiállítók igyekeztek olyan felvételeket válogatni, amelyek eddig még nem jelentek meg és visszaadják, hűen tükrözik a TTIK képzéseinek hangulatát. Szerették volna megmutatni, hogy mit jelent a tudomány szolgálata.

ttik_2

-Az emberek többsége eddig csak az épületeket láthatta, amelyekben az egyetem természettudományos képzése folyik, a kiállítással szeretnénk bepillantást engedni a falakon belülre is.  Tematikusan mutatjuk be a 11 paravánon az intézményeinket, minden paravánon négy poszterrel, így több, mint nyolcvan fotó és néhány illusztráció, logó is látható ami rámutat a TTIK sokszínűségére mondta el a kiállítás megnyitóján Dr. Horváth Dezső, az SZTE TTIK dékánja.

ttik_hd

Az ünneplés folytatásaként egy hasonló képanyagból könyv is készül, "Száz év képekben" címmel, amely a tervek szerint a centenáriumi tanév során kerül ki a nyomdából. A kiállítás megtekinthető 2021. november 10 – december 10. között Szegeden, a Kárász utca Kölcsey utca – Dugonics tér közötti szakaszán.

ttik3

 

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: Samu Angelika

Friss Hírek

2

Tisztelettel felhívjuk fiatal kutatóink figyelmét az Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs
Kiválósági Központ - Molekuláris Biológia, Bionika és Biotechnológia Kompetenciaközpont keretein
belül meghirdetett belső pályázati felhívásra.