044A0049

Teltházzal futott a Pont Ott Parti az SZTE-n

Óriási sikernek örvendett a Szegedi Tudományegyetem 2022-es Pont Ott Partija július 21-én, a Dugonics téren – az esemény nemcsak az egyetem leendő, jelenlegi és egykori hallgatóit, hanem a város lakóit is megmozgatta. Az esemény az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága szervezése alatt jött lére.

17:00 órától a lemezeket Molnár Bé, G3RIXX, HI_IM_GABRO pörgette, akik remek hangulatot varázsoltak az intézmény központi épülete elé, ahol nyolc előtt Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket majd ismertette, hogy a Szegedi Tudományegyetem milyen ösztöndíjakkal támogatja a felvételt nyert hallgatókat illetve beszélt a EUGLOH-ról valamint a Courseráról is. Kiemelte, hogy az SZTE közössége egy hallgató barát, támogató közeg és egészen a diploma megszerzéséig segíti a tanulni vágyók útját.


IMG_9711

 

A felvételi ponthatárok kihirdetése 20:00 órakkor vette kezdetét egy óriás kivetítőn, élőben. Kiderült, hogy a 2022-es központi felvételi eljárásban 6074-en jutottak be a Szegedi Tudományegyetemre. Ez azt jelenti, hogy összesen 3838-an alap, 894-en mester, 975-en osztatlan, 367-en felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Közülük állami ösztöndíjas képzésen 5081, önköltséges finanszírozási formában 993 új hallgató tanul majd szeptembertől az egyetemen.


IMG_9626

 

Hét kar tudta növelni elsős hallgatóinak számát: többen nyertek felvételt a BBMK-ra, a BTK-ra, a FOK-ra, a GYTK-ra, a JGYPK-ra, az MGK-ra, a SZAOK-ra és a TTIK-ra is, 2021-hez képest, az ÁJTK megőrizte népszerűségét. Összességében tehát elmondható, hogy minden kar esetében vannak képzések, amelyek hozzájárultak a magas hallgatói létszám eléréséhez.



Web
Az eseményen készült fotók a galériára kattintva megtekinthetők.

 

A legmagasabb pontszámra a BTK pszichológia képzésre való bejutáshoz volt szükség, ide 438 ponttal lehetett bekerülni, a nemzetközi tanulmányokhoz 416 pont kellett, a kommunikáció- és médiatudomány szakra 420 ponttal lehetett bejutni. Az ÁJTK jogász szakra 436 pont kellett, az általános orvos képzéshez pedig 418. A GTK-n meghirdetett turizmus-vendéglátás szakra 410 pontra volt szükség.

 

Az eredmények kihirdetését követően az ünneplés 20:30-kor vette kezdetét: koncertet adott a ValMar, akiket ezt megelőzően sikerült egy-két szóra elcsípni.


IMG_9825

 

Marics Péter, a zenekar frontembere elmonda: örül, hogy a közönségük életkora növekszik, avagy, hogy már nemcsak a 10 és 35 évesekhez jutnak el a dalaik, hanem a 40, 50, 60 évesek is örömmel hallgatják meg őket, illetve közülük is egyre többen vesznek részt a koncertjeiken is. Kiemelte: a cél az, hogy olyan dalszövegeket énekeljenek meg, amelyekkel sokan tudnak azonosulni és a magukénak tudják érezni azokat.


IMG_9753

 

A rendezvény idejére a Dugonics térre kitelepült a Diákhitel Központ Zrt., a Szegedi Ifjúsági Napok, a Mathias Corvinus Collegium, a Magyar Honvédség, az SZTE Junior Akadémia és az SZTE Oktatási Igazgatósága, akik az SZTE+, a EUGLOH és a Coursera legfontosabb tudnivalóit ismertették az érdeklődőkkel. Az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság pedig a felvételi eljárásról nyújtott részletes tájékoztatást.


IMG_9705

 

Az érdeklődők megtudhatták, hogy milyen feltételek mentén tudnak felvenni diákhitelt, kedvezményes áron vásárolhattak diákbérletet a SZIN-re, megismerkedhettek az MCC-vel és a Magyar Honvédség munkájával is, amely során azt is kideríthették, hogyan lehet belőlük önkéntes katona.

 

A Pont Ott Partin kihirdetett eredmények IDE kattintva tekinthetők meg részletesen.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Bobkó Anna, Sahin-Tóth István, Szekeres Nikolett

Friss Hírek

IMG_2816

Jubileumokat ünnepelt az elmúlt hónapokban a Szegedi Tudományegyetem. A 2021-ben kezdődő, a 2022. november 11-i díszelőadással és az SZTE Szenátus 12-i ünnepi ülésével záruló rendezvény-sorozattal alapítása 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulóját köszöntötték az universitas polgárai, alumnusai, valamint partnerei.