Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Dr. Pécsváradi Ferenc Attila, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Növénybiológiai Tanszékének egyetemi docense - és az idei évtől friss nyugdíjas. Tudományos életutjáról és jövőbeli terveiről abból az alkalomból kérdeztük, hogy idén a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.
- Mit jelent Önnek a kitüntetés?
- Rendkívül szokatlan érzés. Egy érzelmi sokk, ebben az évben mentem nyugdíjba és a szakmai pályám megkoronázása ez a díj. A doktori iskolában végzett munkát még folytatom, de ezen kívül befejeztem az egyetemi karrierem. Érkezett egy levél a Miniszterelnöki Iroda Kitüntetési Osztályáról, hogy erre a kitüntetésre felterjesztettek engem, és váratlan volt számomra, hogy a tanszékem ilyen módon értékel engem. Köszönöm nekik. A díj a legszebb lezárása a pályámnak, amire a családom és jómagam is nagyon büszke vagyok.
- A növénybiológia területén elért, nemzetközileg is elismert eredményei különleges gondolkodást, tudást, odafigyelést igényelnek. Ön hosszú évtizedek óta dolgozott a pályáján. Milyen jelentősége volt az életében a növénybiológiai kutatásnak?
- Az 1970-es évek végén az SZBK-ban kezdtem dolgozni és ott lettem tudományos segédmunkatárs Márton László csoportjában. Igazi hőskora volt ez a tudománynak. Agrobacterium transzformációval foglalkoztunk, ami egy plazmid rész átadását jelenti a növényi genomba. Akkor ez ismeretlen folyamat volt, ma pedig már alkalmas eszköz, hogy géneket vigyünk be növényekbe. Egy igazi felfedező, keresgélő kutatás volt akkoriban. Más idők voltak, liternyi anyagból ultracentrifugával tisztítottunk plazmidot, ma akár egy sejt elég. 1987-ben Zsoldos Ferenc professzor úr csoportjában folytattam a szakmai pályámat a Szegedi Tudományegyetemen. Itt főleg az iontranszporttal és különböző környezeti tényezők élettani hatásának vizsgálatával foglalkoztunk. Ami az életemben igazán meghatározó téma volt és nagyon szép eredmények születtek, az a Bayreuth-i Egyetem egyik kutatócsoportjával való együttműködés. Ez a kutatási kapcsolat 15 évig tartott az 1990-es évek elejétől. Ez is felfedező jellegű kutatás volt, amelyben a phloem, a háncsnedv mobilis fehérjéit mutattuk ki, és azonosítottunk néhányat. E hosszútávú pályán utazó fehérjéknek fontos szerepére derült fény. Ezeket a cikkeket idézik a mai napig is. A szakmai pályán mindig a felfedezést és az újdonság keresését tartottam fontosnak, és ezekre az időkre szívesen emlékezem.
- Melyik téma volt a kedvence?
- Nehéz választani. A legutóbbi, amelyikben a glutamin szintetáz enzim élettani szerepét, és viselkedését vizsgáltuk. Magát a fehérjét elemeztük stresszekben. Ebben a témában mindig voltak hallgatók és több dolgozat is született ebben az időben. A glutamin szintetázról érdemes tudni, hogy a nitrogén asszimilációs folyamat során a végső terméket szénvázhoz köti, lényegében szerves nitrogént készít a növénynek. Ez egy 8 alegységes enzim, jelentős aktivitással, ismeretlen szabályozással. A kinetika feltárása több évig tartott. Nagy Zoltán PhD-hallgató idejében rengeteg kísérletet végeztünk, temérdek adatunk lett, csak az általunk felállított elmélet nem igazolódott. Akkor született az a mottó a laborban: „Minden kísérlet közelebb visz valamihez.” Németh Edit PhD-hallgatómmal már célba értünk, kiderült, hogy mihez vitt közelebb a sok adat minket, és sikerült feltárni az enzim működését. Ez volt a pályán az utolsó publikációnk és nagyon elégedett vagyok vele, mert sokan olvassák, több tudományterület idézi.
Dr. Pécsváradi Ferenc Attila a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetése Fotó: Pécsváradi Ferenc Attila
- Van-e kellemes emléke a pályáról, amire szívesen visszagondol?
- Van jó néhány, de az interjú kapcsán a kitüntetésről beszélünk és az egyik legkedvesebb emlékem is egy kitüntetéshez kapcsolódik. Ez pedig az Aranykréta-díj, ami nekem nagyon becses, mert ezt a díjat a hallgatók szavazzák meg. Egyfajta megnyugvást okoz a tanárban, hogy akkor nem olyan tragikus, amit „elkövetett ellenük”. Talán összemérhető értékben és érzésben is a mostani díjjal. Gyakorlatokat vezettem, előadásokat tartottam és mindezt jókedvvel tettem. Igyekeztem az óráimon egyfajta szemléletet átadni, hogyan kell egy kísérlethez hozzákezdeni, és nagyon fontos, hogy nem kell depresszióba esni, ha a kísérlet nem sikerül. Olyankor neki kell állni és jobban meg kell tervezni. Azt pedig szerettem volna, ha megjegyzik, hogy egy kísérletnek az az eredménye, amit kapnak. Tehát ha a kísérlet jó, akkor az eredményhez kell az elméletet, a feltevést igazítani, és nem fordítva. Szép emléknek tekintem, és kifejezetten örülök, mert az egyik Aranykréta-díjamat gyakorlatvezetőként, a másikat pedig előadóként kaptam.
- Mik a tervei a nyugdíjas évekre, a szabadidőre?
- Most már a tudomány válik hobbivá. Amúgy pedig szőlészkedem, borászkodom, és sok értékes időt tölthetek unokámmal a Balaton-felvidék lankáin.
Kovács-Jerney Ádám
Borítókép: A Díj átvételekor Fotó forrása: Pécsváradi Ferenc Attila
