Sajtofoto_kiemelt

Átadták a Szent-Györgyi Talentum-díjat

A génkölcsönhatási hálózatok általános tulajdonságainak feltárásáért nyerte el az először idén átadott Szent-Györgyi Talentum-díjat Papp Balázs. Az SZBK kutatójának Bert Sakmann Nobel-díjas tudós és Varró András, a díjat létrehozó Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke nyújtotta át az elismerést.

Először idén adták át a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas tudósáról, Szent-Györgyi Albertről elnevezett Talentum-díjat. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány által életre hívott elismerés oda ítélésében a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szegedi szekcióira meghívott két Nobel-díjas kutató, Bert Sakmann és Aaron Ciechanover is közreműködött.

 

A Szent-Györgyi Talentum-díjat a közelmúlt legjelentősebb, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért 2013. április 2-án, a XXXI. OTDK Orvos- és egészségtudományi szekciója ünnepi gálaműsorán vehette át a nyertes, Papp Balázs. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja Biokémiai Intézetében az Evolúciós Rendszerbiológiai Csoportot irányító 35 éves tudósnak Bert Sakmann Nobel-díjas tudós és Varró András, a díjat alapító Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke nyújtotta át az elismerést.

 

„Az élőlények látható tulajdonságait a genetikai állományban kódolt több ezer gén összehangolt működése határozza meg. A biológia egyik nagy kihívása, hogy a gének molekuláris szintű működéséből levezesse a megfigyelhető tulajdonságokat és azok mutációk hatására bekövetkező megváltozását. Habár napjainkban rohamos tempóban gyűlnek az adatok a mutációk hatásairól, egyelőre nem világos, hogyan vezethetők vissza a sejt molekuláris „áramköreinek” működésére. Különösen rejtélyesek az úgynevezett génkölcsönhatások, amikor két mutáció hatása függ egymástól, például az egyik mutáció felerősíti a másik mutáció káros hatását” – tudtuk meg Papp Balázstól, aki hét munkatársával együtt keresi a választ a kérdésekre az egysejtű élesztő molekuláris áramköreinek számítógépes szimulációjával és egyedülálló kísérletes adatokkal. „Kimutatták, hogy a génkölcsönhatási mintázatok mögött általános szabályszerűségek rejlenek és magyarázatot találtak arra, hogy bizonyos gének mutációi miért képesek kiugróan sok más mutáció hatását tompítani vagy erősíteni. Ezenkívül kifejlesztettek egy új mesterséges intelligencia eljárást, amely képes volt a rendelkezésre álló génkölcsönhatási adatokból automatikusan biológiai elméleteket gyártani” – derült ki az alapítvány zsűrijének méltatásából. Papp Balázs az MTA Lendület programjának köszönhetően tért haza, végzi értékes kutatómunkáját az SZBK-ban. Eddigi teljesítményéről további információ: http://mta.hu/mta_hirei/papp-balazs-80141

 

– A díj megalapításával az a célunk, hogy a magyarországi és a nemzetközi tudományos élet jobban megismerhesse a legkiválóbb szegedi kutatókat – nyilatkozta Varró András, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke. A Szent-Györgyi Talentum-díj elnyerésének feltétele, hogy a felfedezés – a nagy elődhöz hasonlóan – Szegeden végzett kutatáshoz, és – a Nobel-díj mintájára – egyszeri felfedezéshez kapcsolódjon.

Az idén alapított és most először átadott„szegedi Nobel-díj” szobra két szegedi ötvösmester, Szabó Géza és Szabó Tamás felajánlása.

 

A Szent-Györgyi Talentum-díjat a XXXI. OTDK Orvos- és egészségtudományi szekciója gála műsorán adták át. E jeles alkalomból a Szegedi Tudományegyetem, a kitüntetett, a Nobel-díjas vendég, a díjat létrehozó Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány kuratóriumának tagjai, valamint támogatói közös fotón mutatkoznak be.

Álló sor (balról jobbra): Boros Mihály (XXXI. OTDK Orvos- és egészségtudományi szekció, elnök), Szombathelyi Zsolt (Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgató), Varró András (Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, elnök), B. Nagy László (Csongrád Megyei Kormányhivatal, kormánymegbízott), Bert Sakmann (Nobel-díjas kutató), Krizsó Szilvia (Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, kuratóriumi tag), Papp Balázs (Szent-Györgyi Talentum-díj kitüntetett), Hegyi Péter (Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, titkár), Leprán István (kuratóriumi tag), Erős László (Sanofi Aventis Zrt., orvos-igazgató), Rakonczay Zoltán (XXXI. OTDK Orvos- és egészségtudományi szekció, titkár).

Ülő sor (balról jobbra): Vécsei László (Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, kuratóriumi tag), Szabó Gábor (Szegedi Tudományegyetem, rektor), Ormos Pál (kuratóriumi tag), Kemény Lajos (kuratóriumi tag).

 

SZTEinfo


OTDK_gala_2
További képek itt megtekinthetők. Fotó: Illés Tibor és Roboz István

*

Megérkezett a Nobel-díjas Bert Sakmann – nyit a XXXI. OTDK két szekciója


A most Szegedre hívott Nobel-díjas tudósok közül április 1-jén késő délután megérkezett Bert Sakmann. A nemzetközi hírű tudós is bekapcsolódik a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) szegedi szekcióinak április 2-án kezdődő munkájába.

2013_04_01_bert_sakmann_soleil_05Április 1-jén este megérkezett Szegedre Bert Sakmann német fiziológus. A Nobel-díjas tudós az SZTE és a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány meghívására, a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) orvos- és egészségtudományi szekciója időszakában tért vissza a Tisza-parti városba. Emlékezetes: 2012-ben a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi hírű kutatója, oktatója, rektora – Szent-Györgyi Albert Nobel-díja 75. évfordulójának ünnepére 9 kitüntetett tudós tisztelgett a jubileumi konferencián. Közülük – az eredeti tervek szerint – idén ketten tértek volna vissza Szegedre. Idén április 1-jén azonban kiderült, hogy Aaron Ciechanover betegsége miatt nem tud a Tisza-parti városba utazni. Visszalért Szegedre Bert Sakmann, aki az úgynevezett patch-clamp technika, egy úttörő elektrofiziológiai vizsgálati módszer kidolgozásáért nyerte el a Nobel-díjat.


*


A Nobel-díjas tudós, Bert Sakmann április 1-jén késő délután foglalta el szálláshelyét a Hotel Soleil-ben. Látogatásának fő célja, hogy részt vegyen az április 2-án kezdődő XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos és egészségtudományi szekció programjain.

Szegedre érkezését követően Bert Sakmann készségesen válaszolt az újságírók kérdéseire, akik főként utazásának körülményeiről és a holnap kezdődő konferencia programjairól kérdezgették. Kiderült: kellemesen utazott felesége társaságában, a magyarországi tájat romantikus szépségűnek találja.

Bert Sakmann programja átíródott, hiszen a betegsége miatt távol maradó Aaron Ciechanover helyett ő tartja meg az OTDK Orvos- és egészségtudományi szekciójának nyitóelőadását, de ez – elmondása szerint – nem jelent gondot számára. Továbbá nagyon várja, hogy szerda délelőtt ellátogathasson a szegedi középiskolákba és beszélgethessen az intézmények diákjaival. A Nobel-díjas azt is elárulta, ha ideje engedi, városnézést is tesz, így ellátogat az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, valamint a Bölcsészettudományi Kar között található 1956-os emlékműhöz, illetve megtekinti a klinikák közelében található Aranycsapat szobrot is. Újságírói kérdésre, mely szerint Sakmann mely tudományos kérdést tartja legfontosabbnak az emberiség szempontjából, azt felelte, hogy az agysejtek működésének és a döntéshozatal kérdésének problémakörét tekinti a legérdekesebbnek.

A tudós tavaly már járt a Szegedi Tudományegyetemen, a Szent-Györgyi Albert egykori egyetemi professzor és rektor Nobel-díja 75. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián vett részt. Akkor rajta kívül 8 további Nobel-díjas járt az universitason, köztük Aaron Ciechanover, aki az előzetes tervek szerint szintén részt vett volna az idei konferencián. Légúti betegség miatt azonban nem tudott eljönni.


Szöveg: Gaál Bernadett. Fotó: Szuda Sándor


bertsakmannmegrkezetts_galéria
Bert Sakmann megérkezésekor készült képek itt megtekinthetők


*


Április 2-án Bert Sakmann is részt vesz az SZTE és Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány hivatalos sajtótájékoztatóján. A Nobel-díjas kutató bekapcsolódik a 14 óra 15 perckor kezdődő a „Tudomány jövője, a jövő tudósai” című kerekasztal-beszélgetésbe. Rajta kívül hazai kutatók, valamint középiskolás diákok és egyetemista hallgatók mondanak véleményt a tudománypolitika legégetőbb kérdéseiről az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termébe összegyűlt élettudományokkal foglalkozó diákkörösök és érdeklődők előtt.

A XXXI. OTDK ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ április 2-5. között dolgozik. 

A nyitó ünnepséget április 2-án, 15 óra 30 perctől tartják az SZTE TIK-ben. E program nyitó előadását tartja Bert Sakmann Az idegsejtek ioncsatornáitól, az agykérgi hálózatokig címmel. E szekció résztvevőinek 19 órától a Szegedi Nemzeti Színházban rendeznek Néptáncgálát a Magyar Állami Népi Együttes és a Szeged Táncegyüttes közös műsorával.

 

A tagozati ülések április 3-án és 4-én zajlanak 9 helyszínen. Az orvos- és egészségtudományi tagozatokra csaknem hétszázan regisztráltak, 12 egyetem 24 karáról jönnek résztvevők, akik az elméleti és klinikai orvostudomány, a fogorvostudomány, gyógyszerésztudomány, valamint az egészségtudomány területén végzett kutatómunkájuk eredményeit fogják bemutatni. A pályamunkák száma: 459. A hallgatói előadások szabadon látogathatók, meghallgatásukhoz nem kell részvételi díjat fizetni. Minden érdeklődőt szívesen látnak a szervezők.

Bert Sakmann április 3-án szegedi középiskolásokkal találkozik, a következő napokon pedig megismerkedik a város, a környék, az ország nevezetesslgeivel.

 

A szervezők szabadidős programmal is készültek: április 4-én 21 órától az Animal Cannibals koncertezik a JATE Klubban. A résztvevők étkeztetését különleges helyszínen, a Dóm téren felállított sátorban oldják meg a szervezők.

 

E szekció záró ünnepséget és az eredményhirdetést április 5-én, 10 órától tartják az SZTE TIK-ben.

*

A XXXI. OTDK BIOLÓGIAI SZEKCIÓ április 2-4. között dolgozik.

A nyitó ünnepség április 2-án, 17 órától 18 óra 30 percig tart az újszegedi Forrás Hotelben. Ott beszédet mond Vágvölgyi Csaba a XXXI. OTDK biológia szekció ügyvezető elnöke, valamint a meghívottak. 17 óra 20 perctől a szekció díszvendége, Venetianer Pál, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja tart előadást „Az emberi genom” címmel. 18 óra 10 perctől az SZTE Zeneművészeti Kar hallgatóinak műsorával zárul a nyitó ünnepség.

A tagozati ülések április 3-án 8 órától 16 óra 40 percig tartanak az SZTE TTIK Biológiai épület előadótermeiben, valamint az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Oktatási épületének tantermeiben. A szekcióra 235 hallgató 217 pályamunkát nevezett. 17 felsőoktatási intézményből és 2 középiskolából is érkeznek versenyzők, akik olyan tudományterületekről választottak témákat, mint a biokémia, a genetika vagy a hidrobiológia. A témák is változatosak – például: „Kézzel nevelt papagájok növekedésének vizsgálata”, „A vörösiszapár hatása a Torna-patak Ingold-féle gombaközösségére”.

 

A résztvevőknek színes szabadidős programmal is készülnek a szervezők: április 3-án 10 óra 10 perctől például filmvetítést tartanak a bioterrorizmusról, 11 óra 30 perctől pedig Maák István PhD hallgató tart előadást „A világ hangyaszemmel, a hangyák emberszemmel” címmel.

 

A záró ünnepséget és az eredményhirdetést április 4-én, 10 órától tartják a Forrás Hotelben.


*


Az idei OTDK 16 szekciója közül 4 Szegeden dolgozik – köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem szervező munkájának. (A XXXI. OTDK állam- és jogtudományi szekciója a 13. héten befejezte munkáját.) Az év 14. hetében ad otthont az SZTE az idei OTDK részeként a biológiai, illetve az orvos- és egészségtudományi, valamint a testnevelés- és sporttudományi szekciónak.


SZTEinfo

Kapcsolódó cikkek:

Nobel-díjas kutató adott elő az orvosi OTDK-n