Hallgatóink mondták
Szeged és a Szegedi Tudományegyetem is nagyon diákközpontú. Sokkal gyakorlatiasabb az oktatás, mint más egyetemeken, és rengeteg lehetőséget kínál a hallgatóinak. Ugyanez elmondható a városról is, hiszen rengeteg kedvezményt adnak a diákoknak, melyekkel nagyon sokat lehet spórolni. Így pedig egy kicsit az egyetemista élet is könnyebbé válik.
Nálam az elsődleges szempont az volt, hogy Európában szerettem volna tanulni. Így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre, hiszen nagyon jó hírnévvel rendelkezik. A képzési területemről is azt hallottam, és most már tapasztaltam is, hogy nagyon színvonalas az oktatás, és megbecsülik a diplomát, amit itt szerzünk. Emellett nagyon olcsó itt az élet, úgyhogy megéri itt egyetemistának lenni.
További hallgatói vélemények >>>
Felvételi hírek
Események
Rendezvénynaptár
-
július 10.Egész naposA jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.