Dr._Gacser_Attila_biologus_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_Biologiai_Intezetenek_vezetoje_atveszi_kitunteteset

„Másnap reggel az egyik első levelet Karikó Katalintól kaptam” – interjú Dr. Gácser Attilával

Dr. Gácser Attila biológus, a Szegedi Tudományegyetem Biológiai Intézetének vezetője, a Szegedi Tudományegyetem HCEMM Gombakórokozókkal foglalkozó kutatócsoportjának vezetője, a Magyar Immunológiai Társaság főtitkára és számos úttörő kutatás vezetője. A Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanárát, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetése kapcsán kérdeztük az elismerésről és hobbijairól: a főzésről és a festésről.

- Mit jelent önnek ez a kitüntetés?

- Ezekre a díjakra felterjesztik az embereket; nekem az a legfontosabb és a legértékesebb a díj mögött, hogy van olyan kollégám, aki értékesnek találta a munkámat annyira, hogy ezt a díjat megkaphattam. A szakmai munkám elismerése ez. Jól esett, hogy milyen sokan gratuláltak, másnap reggel az egyik első levelet Karikó Katalintól kaptam. Ezek olyan pillanatok az ember életében, amelyekből nem sok van. Azért nagyon jó ilyen díjakat kapni, mert a kihívásokkal teli időszakokban az ember ebből igazán tud töltekezni.

Kariko_Katalonnal_es_Buzas_Krisztinaval_az_Immunologia_Tanszek_vezetojevel

Közös kép Karikó Katalinnal és Buzás Krisztinával az SZTE SZAOK Immunológia Tanszék vezetőjével, az SZTE Kutatóprofesszorának legutóbbi szegedi látogatásán Fotó forrása: Dr. Gácser Attila

- A gombák elméleti kutatása és kölcsönhatásaik területén elért, nemzetközileg is elismert eredményei különleges gondolkodást, tudást igényelnek. Milyen szakmai út vezetett a díjig?

- A mi laborunk emberi betegségeket okozó gombákkal foglalkozik, ezek közül is kifejezetten az élesztőszerűen növekvő Candidákkal. Ezeknek több faja van, ami betegséget tud okozni. Az egyik kedvenc „háziállatunk” a Candida parapsilosis; ez főleg csecsemőket megbetegítő gomba. Ezzel a témával jutottam el Marie Curie-ösztöndíjasként Németországba, majd posztdoktorként Amerikába, ahol szintén ezzel a témával foglalkoztam. Kutatásaim során a téma itthon vált igazán érdekessé, mert a vizsgálati fókuszunkba több olyan fajt is beemeltünk , mint a Candida albicans, ami talán a legismertebb faj, és a mostanában gyakran emlegetett Candida auris, amit „killerfungusnak”, azaz gyilkos gombának csúfolnak. Ez főleg azért van, mert egyes izolátumai rezisztensek az antifungális szerekkel szemben, és gyakran találnak olyan törzset, amelyek pánrezisztensek, ami annyit tesz, hogy egyetlen forgalomban lévő gombaölőszer sem képes elpusztítani. Egyelőre pánikra nincs ok, mert Magyarországon, tudomásom szerint még nem izoláltak ilyen gombát, de a világ több mint 30 országában, köztük Amerikában már komoly gondot okoz a kórházak intenzív osztályain. Az igazán nagy veszélye abban áll, hogy egészséges embereket nem betegít, csak legyengült immunrendszerűvagy transzplantáción, esetleg kemoterápián átesett személyeket, akikre viszont igazán nagy veszélyt jelent, és sajnos a halálozási rátája 60 százalékos.

- Az egészségügy és a gomba-kölcsönhatások szerepe nagy jelentőséggel bír az életében. Lendület csoportjával a szájüregben előforduló gombákon azt vizsgálja, hogyan befolyásolják az ott kialakuló rákos daganatokat és a tumorok áttétképző képességét. Kutatócsoportjának célja egy hatékonyabb antifungális, antitumor terápia kifejlesztése?

- Minden ilyen „házikedvencnek”, amellyel foglalkozunk, van valami speciális tulajdonsága, amit meg szeretnénk érteniMiért betegít a Candida parapsilosis főként csecsemőket A Candida auris miért hajlamos ennyire multirezisztenciát kialakítani? Így jutottunk el a szájüregi gombák vizsgálatáig, ahol a leggyakrabban előforduló faj a Candida albicans. A téma úgy merült fel, hogy az SZTE Fogorvostudományi Karral hosszú ideje kiváló kapcsolatot ápol a Biológia Intézet, és felfigyeltünk arra, hogy azoknál a pácienseknél, akiknek szájüregi tumoruk van, nagyon gyakran szájüregi candidiázis, egyszerűbb néven szájpenész alakul ki. Azon kezdtünk gondolkodni, hogy ez befolyásolja-e a tumor terápia hatékonyságát, és hogy a tumor hogyan viselkedik a fertőzés hatására. Nemzetközi kollaborációban angol és amerikai laborokkal azt vizsgáljuk, hogy a szájüregben normális esetben is előforduló Candida gomba sejtek jelenléte képes-e a tumor kialakulást elősegíteni, és ha már kialakult a tumor, akkor elősegíti-e az állapotváltozást vagy az áttétképződést. A Lendület csoport eddigi eredményei azt igazolják, hogy ezekre a kérdésekre igen a válasz, tehát ha a patogén élesztők, mint pl. a Candida fajok, elszaporodnak a szájban, akkor a szájüregi tumorok áttétképző képessége megnövekszik, és azt is kimutattuk, hogy a hosszú idejű gombafertőzés maga is karcinogén hatással bír. A téma annyira érdekes, hogy három kutatócsoportot érintő konzorciumot szerveztük. Az egyik kolléga a King's College-ból Londonból, a másik kolléga a Toledói Egyetemről Amerikából csatlakozott. A Wellcome Trust-hoz adtunk be egy Discovery Grant pályázatot és május közepén a személyes interjú körre kiválasztották a konzorciumot, hogy Londonban meggyőzhessük a finanszírozó hatóságot arról, hogy diagnosztizálás szempontjából és a kezelések hatékonyságának növelése céljából érdemes támogatniuk a 6 éves kutatási ötletünket.

Dr._Gacser_Attila_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_HCEMM_Gombakorokozokkal_foglalkozo_kutatocsoportjanak_csoportvezetoje

Dr. Gácser Attila a Szegedi Tudományegyetem HCEMM Gombakórokozókkal foglalkozó kutatócsoportjának csoportvezetője

- Mi a véleménye, a közéletet foglalkoztató Last of Us sorozatról, és itt most nem a sorozatban bemutatott gombára, hanem a gombákra irányított figyelemre gondolok?

- A gombák országa lenyűgözően változatos, számos tagját még csak nem is ismerjük. Nagyon örülök annak, hogy a sorozat kapcsán egyre több a megkeresés a témában. Tavaly októberben az a megtiszteltetés ért, hogy engem választottak a Magyar Immunológiai Társaság főtitkárának, és a célkitűzések között a leghangsúlyosabb, hogy közelebb vigyük az immunológiát és így a tudományt a fiatalabb korosztályhoz. Ennek az egyik leghálásabb módja, ha ilyen felkapott dolgokat immunológiai szempontból is tudunk értelmezni és megmutatni a fiataloknak. A Last of Us kapcsán pedig a gombafertőzésekről nagyon aktuális előadást tudtunk felépíteni, amit egy kampány keretében középiskolásoknak szeretnénk bemutatni. Így konkrét információhoz jutnak a játék és a sorozat révén. Erre a közeljövőben egy Facebook csatornát is készítünk a SZAOK-TTIK Immunológiai Tanszék munkatársaival közösen.

- Mivel foglalkozik szabadidejében, mi az, ami kikapcsolja?

- Ami a kedvelt elfoglaltságaim közé tartozik, az a festészet. Nagyon szeretem a fotorealisztikus képeket. Ez olyan ”pepecselés”, hogy órákra vagy akár egész napra el tudok a flow élményben veszni. Annyira kikapcsolja az agyamat, hogy nem veszem észre, ha beesteledett. Csak ülök és festem, mondjuk a madár tollát, és körülöttem pedig pörög a világ, ez a nyugalom szigete és ebben semmi túlzás nincs. Amit nagyon szeretek még, az a főzés. A családom szerint jó is vagyok benne. Úgy vélem, hogy a kutatók jó szakácsok, mert munkájukban precízek és képesek követni recepteket. A főzés során ezeket a recepteket alkalmazzák és képesek az ízek és a fortélyok kombinálására magas szinten.

Dr._Gacser_Attila_a_a_Magyar_Erdemrend_Lovagkereszt_polgari_tagozat_kituntetese

Dr. Gácser Attila a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetése

- Milyen kutatásokon dolgozik most, van-e kedvence?

- Azt szoktam mondani, hogy nincsenek a laborban kedvenc témák, de persze mindig a legújabb a legkedveltebb, mert hát azért kezd ezzel foglalkozni az ember. A gombavakcinák megalkotására tett törekvéseinket elmelem ki szívesen, mert olyan betegségek ellen készülnek, amelyekre még nincs felkészülve az emberiség. Ezt a kutatást Papp Tamás professzor úrral együttműködve végezzük az IKIKK-ben. Eddigi tudásunk szerint két gombavakcina van a klinikai vizsgálat humán szakaszában, de még csupán a második fázisban. A gombavakcinák fontossága folyamatosan növekszik, hiszen vannak olyan gombák, amik egészséges embereket is meg tudnak betegíteni. Csak hogy egy ilyet említsek, talán a legismertebb gombafertőzés a vaginális candidiázis, ahol teljesen egészséges és épp immunrendszerrel rendelkező személyek egész életükben szenvednek az infekciótól. Egy kisebb méretű országban is, mint Magyarország országosan kb. 170.000 nőt diagnosztizálnak évente, ami hatalmas szám, a világon pedig több százmillió fertőzött van. A kísérletekkel egy éve kezdtünk foglalkozni; ezt a munkát a Szegedi Tudományegyetem mellett Karikó Katalin és Pardi Norbert is támogatta a Pennsylvaniai Egyetemről. A hatékony gombavakcinákhoz elméleteink szerint elengedhetetlen az mRNS technológia, az eredményeink pedig nagyon bíztatóak. Remélem hamarosan ennek a kutatásnak a sikereiről is beszámolhatok.

Kovács-Jerney Ádám

Borítókép: Dr. Gácser Attila biológus, a Szegedi Tudományegyetem Biológiai Intézetének vezetője, átveszi kitüntetését Fotó forrása: Dr. Gácser Attila

Friss Hírek

2

Tisztelettel felhívjuk fiatal kutatóink figyelmét az Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs
Kiválósági Központ - Molekuláris Biológia, Bionika és Biotechnológia Kompetenciaközpont keretein
belül meghirdetett belső pályázati felhívásra.