nyitokep

A láthatatlan veszély nyomában: az SZTE kutatói a nanoműanyagok jövőjéről tanácskoztak Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem IKIKK NanoPlastHub munkacsoportja tudományos workshop keretében mutatta be a mikro- és nanoműanyag-szennyezés elleni küzdelem legújabb kutatási eredményeit. Az esemény célja a NanoPlastHub első évének összegzése volt, amely jól szemléltette, hogy a kezdeményezés rövid idő alatt sikeres, aktív és országos szinten is meghatározó kutatási közösséggé vált.

A szegedi Eko Parkban megrendezett szakmai napon az SZTE mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Pannon Egyetem munkatársai is részt vettek, új együttműködési lehetőségeket keresve. A program a gyártási technológiáktól kezdve a növényi és állati szervezetekre gyakorolt hatáson át egészen a mesterséges intelligencia alkalmazásáig számos tudományterületet felölelt.

A környezetbe kerülő műanyagok lebomlása során keletkező mikroszkopikus részecskék mára a globális ökológiai válság egyik legsúlyosabb kihívásává váltak. A workshopon a kutatók hangsúlyozták: a mikro- és nanoműanyagokkal kapcsolatos folyamatok megértése csak multidiszciplináris együttműködésben lehetséges. Ez magában foglalja a precízen előállított modellanyagok használatát, a korszerű mérési és analitikai módszereket, valamint a környezeti és biológiai hatások együttes vizsgálatát. A rendezvényen összesen 30 tudományos előadás hangzott el.

Collage_NanoPlastHub

A gyártástól a mérésig

A délelőtti szekciókban az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának szakemberei mutatták be a referenciaanyagok előállításának legújabb módszereit. A prezentációk kiterjedtek modellrészecskék gyártására top-down és bottom-up módszerekkel, így például a lézeres ablációval előállított nanoműanyagokra, valamint a 3D-nyomtatás szerepére a standardizált részecskék fejlesztésében. Kiemelt figyelmet kaptak a modern analitikai megközelítések is, többek között a spektroszkópiai és kromatográfiai módszerek alkalmazása a szennyezett minták azonosítására és osztályozására. A kutatók emellett ígéretes eredményeket mutattak be a műanyagszennyezők hatékony kivonásával kapcsolatban is.

Biológiai hatások

A workshop második fele a mikro- és nanoműanyagok biológiai és környezeti következményeire fókuszált. Az SZTE TTIK, SZAOK és GYTK kutatói többek között az alábbi kérdésekre keresték a választ:
• Hogyan befolyásolják a nanoműanyagok a növényi gyökérfejlődést és a stresszválaszokat?
• Milyen hatással vannak a polimer részecskék a biogáz-termelésre vagy a mikroalgákra?
• Mit mutatnak a Drosophila (ecetmuslica) modellek és az emberi sejteken végzett vizsgálatok?
• Melyek az inhalációs expozíció (belégzés útján történő bejutás) kockázatai?
• Miként lehet eukarióta sejtekre gyakorolt hatásokat csoportosítani?
• Melyek a műanyagszennyezés fő veszélyei az emberi egészségre?
• Milyen mennyiségben fordulnak elő mikro- és nanoműanyagok vizekben és talajokban?
• Miként segítheti a mesterséges intelligencia a műanyagszennyezés biológiai hatásainak kutatását?

Innováció és jövőkép

A rendezvény zárásaként a résztvevők egyetértettek abban, hogy a nanoműanyag kutatás multidiszciplináris terület, ahol vegyészek, biológusok, fizikusok, mérnökök, orvosok és informatikusok szoros együttműködése elengedhetetlen a környezeti és egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében. A NanoPlastHub munkáját országosan is egyedülálló módon az SZTE különböző karainak és intézeteinek szoros együttműködése jellemzi, amely biztosítja a valóban átfogó, multidiszciplináris megközelítést.


A munkacsoport célja, hogy a jövőben is vezető szerepet töltsön be a hazai kutatásokban, valamint nemzetközi szinten is meghatározó eredményeket érjen el. A tudományos láthatóság további növelése érdekében a NanoPlastHub 2026 szeptemberében Szegeden nemzetközi konferenciát szervez, amely a mikro- és nanoműanyag kutatás vezető hazai és külföldi szakembereit hozza majd össze.

További információkért és a részletes programért látogasson el az SZTE NanoPlastHub hivatalos weboldalára.


Friss Hírek

szte_nyilt_nap_es_szuloi_ertekezlet

A Szegedi Tudományegyetem 2026. január 31-én, szombaton 9 órától rendezi meg nyílt napját és szülői értekezletét, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A rendezvényen az érdeklődők személyesen ismerkedhetnek meg az egyetem képzéseivel, hallgatói szolgáltatásaival és az SZTE-s közösségi élettel, miközben a szülők is átfogó képet kaphatnak gyermekük továbbtanulási lehetőségeiről.